Uncultivated Cultivators cultivate lawfully cultivated cultivations.

Gothic 1-2-3. Risen 1-2-3. Piranha Bytes. Ennyi elég is lenne bevezetőnek, mert a playerek 25%-a már dobja is el a kontrollert, leönti benzinnel és felgyújtja, a másik 25% pedig veszi a ragtapaszt és a kezeihez erősíti az irányítót, hogy alvás közben se engedje el. A maradék 50% meg vonogatja a vállát, hogy CoD, meg BF, meg Gran Turismo életvitelük közben nem is hallottak ezekről a címekről.
Ez nem feltétlenül baj, hiszen sajnos a sorozatjátékokat kiadó cégek nem kerülhetik el azt, hogy az új játékaikat egyfajta „mi lett jobb és mi lett rosszabb” rendszer szerint értékelik a playerek – ami szerintem nem szerencsés. Olyan ez, mintha egy családban a gyerekeket aszerint értékelnék az iskolában, hogy a 3 évvel azelőtt született testvére hogyan teljesített, meg a rokonok is mondanák, hogy hát a Pistike az kedves gyerek, az arca is kidolgozottabb, mint a Gyurikáé, de lassabban reagál a dolgokra mint az, és nincs kutyája sem, tehát kretén – miközben Pisti egy meg nem értett matekzseni. Éppen ezért én sem teszem ugyanezt, csak megemlítem, hogy az öröklődésben felismerhetően megmaradt a harcrendszer hm, szóval egyedisége, ami miatt egyesek már most készíthetik a benzint, a többiek pedig a ragszalagot.

Az Elex elég sokáig pihent a gépemen, lévén már kinéztem magamnak korábban is, meg is vettem pluszos áron és letöltöttem, de éppen a Dragon Age Inqusition foglalta le csekély szabadidőmet. Minekutána abból már csak a végjáték utáni végjáték hiányzott, és minden küldetést megcsináltam a haditanács asztalon is, így gondoltam, itt az ideje egy kis Elexnek, ami a PS Store trailer videó alapján egy elég nagy és komplex valaminek nézett ki, amiben lehetek barbár meg űrember is akár.
Az ötletesen Science-Fantasy kategóriának elnevezett játékban nincs hosszúra nyúlt bevezető meg látványos intro, sőt a világon történt eseményeket is inkább az utunk során összeszedett infókból tudjuk csak összerakni, ami nekem tetszett, hiszen ami elmúlt az elmúlt, minek mindig utalgatni arra, ami már csak nyomokban és romokban lelhető fel.Történt tehát Magalan fejlett és civilizált világában, hogy a rózsás jövőképet összezúzta egy meteor. És ahogy általában a világvége forgatókönyvekben az lenni szokott, a túlélők nem összefogtak, hanem frakciókba tömörülve egymásnak estek – de nem is legfőképpen a túlélés érdekében, hanem a meteor szétszóródott anyagáért, az elexért. Ez nyersen fogyasztva mutációkat idéz elő, finomítva alkalmas drogok előállítására vagy mentális képességek felerősítésére, és fizetőeszköznek is jól bevált. A frakciók különbsége is alapvetően a nyers elex vagy a finomított elexit használatában mutatkozik meg elsősorban.
Főhősünk, Jax, például az Albs nevű csoporthoz tartozik, akik zabálják az elexet, ami elnyomja teljesen az érzelmeiket és érzéseiket, így igen hatékonyan és szervezetten törekednek a világ meghódítására és átalakítására a hi-tech fegyvereikkel, eszközeikkel. A kudarc eredménye náluk a kivégzés, és mi is így kezdjük pályafutásunkat.
Az Albs voltaképpen a főellenség, de azért vannak nekik is szakadárjaik. Mivel minden erejüket és képességüket az elex adja, így szerintem elég jól lefedték azt, miért kezdi Jax prosztó gyenge senkiként a pályafutását, minekutána eme anyag kiürült a szervezetéből, a cuccait pedig ellopták, míg ő félhalottként feküdt a földön.

Vannak aztán a más játékokban barbárként ismert Berserkers tömörülés tagjai, akikkel az elsők között ismerkedünk meg. Ők rühellenek és tiltanak mindent, ami technológia, még azért is ránk szólnak, ha a közelükben használjuk a karunkba épített Adjutor implantátumot (ami voltaképpen a térkép, fejlődés, küldetések, inventory, meg minden egyéb szokásos lehetőségek képernyője). Náluk tehát nincs energiafegyver meg drón, de van kard, íj, meg fejsze, amik mellett az elexből készített mana által igen jó varázslatokat engedhetünk ellenfeleinkre, felgyújtva, megfagyasztva vagy megmérgezve őket példának okáért. A területeik feltűnően zöldek és élettel teliek, köszönhetően egy nagy növényfélének, amivel kivonják a talajból az elexet. Céljuk is ez voltaképpen, a sivatagos ellenséges világ visszaformálása az eredeti állapotába.
Tőlük eltérően a törvényen kívüli Outlaws emberei leszarnak mindent sivatagi városkájukban, ami nem profit. Az elex sem érdekli őket túlzottan azon kívül, hogy ez jelenti a fizetőeszközt. Csupán jóféle drogokat főz belőlük a szakácsuk, amiktől például erősebbek leszünk, meg a hasonló szokásos, főzetektől elvárható átmeneti képességekre teszünk szert. A felszerelésük a hagyományos fegyverzetet preferálja, shotgun, gránát, lángszóró, szóval aki ilyeneket kedvel az jól érezheti magát náluk, főként bűnöző életmódot folytatva. Nekik is megvannak persze a hátrányaik, főleg a főnökeik képében, de nem akarnék túl sokat spoilerezni.
A harmadik csoport a Clerics, akik főleg technológiai iparban utaznak, mint az egyértelmű az energiafegyverek és bazi nagy harci lépegetőik alapján. Az elex mentális képességeik javítására szolgál, és alternatív Uri Gellerként használják ezeket (MUKODJ sajnos nincs a repertoárban). Bár ezek nem olyan erősek, mint a barbárok mágikus cuccai, de néha azért hasznosnak tudnak lenni. Ők elég intelligensek ahhoz a felismeréshez, hogy az Alb a közös ellenség és a frakcióknak össze kellene fogniuk inkább, mint egymással harcolni. De ez még odébb van, 25 óra játékidő környékén.

Nos, igen. Az Elex nem az a játék, ahol 12 óra után már két csapatnak vagyunk az urai, csak mert megcsináltunk nekik hat küldetést. Itt minimum 20 óra kell ahhoz, hogy egyáltalán eldönthessük, kik szimpatikusak, kiknek fogunk bedolgozni a csatlakozás érdekében, és esetleg elnyomjuk exAlb parancsnokként ama reakciónkat a párbeszédekben, hogy a jó kurta anyád a csicska. Ezt amúgy a játék a hűvösség (cold) tulajdonságunk variálásával hálálja meg, amivel úgymond emberibbek lehetünk, illetve a beszélgetőpartner is kedvezőbben viszonyul hozzánk – de az elért befejezés is függ tőle, afféle karmaként (spoilermentes övezet).
A beszélgetések különben is fontosak, de ennél is többet nyom a mérlegen a küldetés rendszer, ami ugyancsak átgondolást igényel, és nem a „bevállalok mindent egy kis XP-ért, úgyis tökmindegy” mentalitású emberekre készült, amiket valljunk be, az eddigi pár év amerikás RPG-felhozatala kinevelt magából. A JRPG-ket nem említem, mert azokban meg nem is nagyon van választás: mész, grindelsz monstert, ha meghalsz tápolsz monsterek grindelésével, kapsz 5 percet a történetből, és mehetsz magasabb szintű monstereket grindelni. (A kivételeket várom a kommentekben „te egy lamer vagy Dzson” kezdéssel.)

Az Elex viszont nem csak a lassú előrehaladás miatt lesz emlékezetes annak, aki Jax ex-kapitány sorsát terelgeti, hanem a fejlődésünktől, illetve az ezzel összefüggésben lévő harci eredményességünktől – jobban mondva, ennek hiányától. Itt nincs olyan, hogy találunk egy buzogányt vagy energiafegyvert, amivel utána mindent és mindenkit lekaszabolunk, vagy páncélzatot, ami megvéd mindentől easy szinten, lévén minden cucc használata ahhoz van kötve, emberünk milyen fejlettséget tud felmutatni az alapértékeiben. Sőt, a képességek betanulása is ezek alapján lehetséges csak, megspékelve azzal, hogy a jó dolgokat csak adott rangon érhetjük el még frakción belül is. Hiába áhítozunk harcosoknak való védőruhára a berzerkéknél, ha még maximum a paraszt kultivátor értékig jutottunk náluk a feladataik végrehajtásával. Sőt, a hulláktól nem is vehetünk fel semmi használhatót, maximum az értékeiket a küldetés cuccokon kívül. De ha végre Warriornak léptettek elő a hadurak, és örömmel megyünk vissza az eddig minket szétcsipkedő és szinte védjegynek számító kopasz mutáns óriáscsirkét megagyalni, akkor is érhetnek meglepetések. Mondjuk közben belefutunk valami nagyobb állatba (vagy sok kicsibe), akik hamar szétszednek, amennyiben nem tudjuk a kissé macerás harcrendszert jól használni.

Sajnos azt kell mondjam, hogy ez a harcrendszer – ami már az előző játékaikban is a legmegosztóbb dolog volt –, nem egy egyszerű téma. Nem csak a staminánkra kell figyelni, ami erősebb támadások védésénél vagy elgurulásnál nullára esik vissza adott esetben, hanem a csapásaink pontos ütemezésére is, mivel a kombókkal egyre erősebbeket ütünk az ellenségre, mielőtt azt figyeljük, hogy annak staminája mikor esik nullára, mivel ilyenkor nem képes ő sem támadni. Persze ez csak közelharcra vonatkozik, de még íjjal vagy jóféle Cleric energiavetővel sem vagyunk sokáig biztonságban, hiszen azok muníciót igényelnek. Emiatt a már emlegetett, gombnyomogatós harcra szakosodott játékosok bizonyára nyígni' fognak, esetleg a játékot szidalmazzák a sikerélmény hiánya miatt, de akiknek volt dolguk a Souls játékokkal, azok semmi kivetnivalót nem találnak majd benne. Ha béna vagy, meghalsz, és... ennyi.

Ennek elkerülésében négy fontos dolog lehet a segítségünkre.
- Az első az autosave, ami bár picit megakasztja a játékot, de nem kell az miatt ordibálnunk, hogy fél órája mentettünk utoljára – bár engem irritált a megakadás és kikapcsoltam, ami sokszor okozott akadás helyett ordibálást.
- A második a jetpack, ami default adott, és bár limitált ideig működőképes, de magától visszatölt, és repülés közben az erőnk is pikk pakk visszatérhet.
- A harmadik egy társ, aki bár nem örök életű, de ha nem akarjuk ráhagyni a dolgokat és valóban társként kezeljük, nagy segítséget jelent.
- A negyedik pedig talán a leginkább sokat jelentő elfutás. Ha nagy az állat, fuss el. Ha kicsi de sok van belőle, fuss el. Ha annyira nem nagy, vagy kicsi és nincs belőle sok, akkor pedig egy quicksave, és úgy menj oda, elfutásra készen. Esetleg próbáld meg egymásra ereszteni őket, hogy arra futsz el, ahol a másik veszélyforrás van. Bár akkor meg ugrott a csekélyke XP, amit kaptál volna értük.

Mint olvasható, az Elex nem egy olyan játék, mint mondjuk a Skyrim, amit bátran lehet ajánlgatni mindenkinek, hanem inkább egy ellentmondást és hibát nehezen tűrő ős-fantasy-szerepjáték. Amit a kor elvárásainak megfelelően feltuningoltak, sci-fictionáltak, de mindenképpen kell hozzá az a fajta ős-játékos kitartás és lelkesedés, ami anno az ősöket rávette arra, hogy kockás (négyzetrácsos) papírra saját maguk rajzolják a térképeket. De megadja a szabadságot is, mind a párbeszédekben, a döntéseinkben, mind pedig a nagy és szabadon bejárható területekben, megadja a kaják készítését a tábortűznél, zárak nyitogatását, széfek kombinációjának hekkelését, fegyverek minimalista fejlesztését, sok és valóban számító választási lehetőséget, és fejlődést az állandó harc elkerülésével is (van, hogy 1000 – 2000XP jár egy küldi után, a nagyobb állatok meg adnak jó esetben egy százast). A fejlődési rendszer ugyan visszafogottnak tűnik, de jól érezhető a 10-20 pontos tuning is mondjuk a támadásunkon vagy védekezésünkön. Aki nem akar vesződni feleslegesen, az pedig a nehézségi szinten külön is beállíthatja a harcra, mini játékokra és egyebekre is akár.És hát hm, a grafika. Az olyan, amilyen, lehetne jobb, de láttunk már rosszabbat is. Az összhatás bőven eléri a Jó értékelést, és emiatt nem fogom lehúzni a játékot. Az átlag szint valahol a már említett Dragon Age inkvizíció minőségén mozog, de az ugye nem nyitott világú, hanem kisebb helyszínekre tagolódik. Az emberek arca és mimikája lehetne esetleg jobb, de még így is jobban néznek ki, mint a Skyrim vagy Fallut 4 egyes figurái, gondolok itt főleg Mama Murphy és társai PS2 szinten kivitelezett fejszerkezetére. Az animáció sem egy Monster Hunter, de valószínűleg az Elex nem is azoknak készült, akik szerint az a jó RPG, amiben szépen vannak megrajzolva az inventory-ban az ikonok, vagy a főhős nem nyújtott lábbal halad lefelé a meredekebb domboldalon. A képfrissítés Pro gépen szépen tartotta magát folyamatosnak a táj nagy részén, de volt, ahol elkezdett kissé akadozni, ezzel együtt lehet élni. Viszont a térkép párszor úgy belassult és beakadt, hogy csak a program újraindítása tudta orvosolni a dolgot – amúgy az egész játékot tekintve ezt, mármint a térképet találtam egyedül instabilnak és technikailag picit elmaradottnak.

A játékmenetben is csak egy nagyobb hiba van, de sajnos az igen fontos helyen, a társaknál. Nevezetesen az van, hogy nem mindig veszik észre a veszélyt, főleg akkor, ha nem ők vannak támadás alatt.Simán ácsorognak vagy bambulnak, miközben az óriáspók köpi ránk a savat, vagy a csirke csipkedi a seggünket. Gondolom ugyanaz az AI vezérli őket, mint a monstereket, mert ott is előfordult, hogy akkor vett észre a szörny, amikor már ütöttem a testét a kis baltámmal. A párbeszédek alatt pedig gyakori, hogy mások átsétálnak rajtunk, esetleg beállnak pont a kamera elé, de ezeket csak azért írom, hogy ne érje meglepetés a kedves vásárlókat, és ne legyen az, hogy lefizetett minket a kiadó vagy a fejlesztő.
Ja, amúgy a német fejlesztők jelenleg 22-en vannak elvileg – ami majdnem indie kategória –, szóval ahhoz képest, hogy mások mit hoznak ki 100+ emberből és milliós költségvetésekből, arányaiban az Elex egy 11 pontos játék…

Én mindenképpen ajánlom, pláne, hogy a történet nincs elkapkodva, 20 óra után is derülnek ki érdekes dolgok az Albról, az elexről, de addig is fenntartja a kedvünket a sok egyéb dolog, a küldetések és az azokhoz köthető érdekes emberek, történések. Itt nem éreztem soha olyasmit, mint máshol, hogy „jaj a fő szálat 3 óra alatt letudja bárki, tegyünk be olyat, hogy a hősnek meg kell simogatnia 50 láthatatlan kismacskát szanaszét a világban, de az ötvenediket megette egy medvesárkányogre”. A furcsaságokat hamar meg lehet szokni, például az aknák minket sebeznek, mást nem, mindenhol van vécépapír és cigi, valamint sokan küzdenek prosztata problémákkal, mert egy helyen egy NPC körülbelül egy percig vizelt szakaszosan a falnál.

Várom az Elex II-t!

(A játék megvásárolható támogatónk, a Platinum Shop budapesti boltjaiban, de ha akarod, webshopjából kényelmesen meg is rendelheted.)