„Hogyan jutottunk ide?” – kérdi a játék gépkönyve. Én ugyanezt kérdezem.

A futószalagon készült játék ugyanaz a kategória, mint a futószalagon készült étel: 4-5 órára eltömíti a hasad, elveszi az éhségérzeted, de ha ez az idő letelik, már tutira nem fogsz emlékezni rá, mit kajáltál korábban – és te újra zabálnál, mint egy éhező, vágyakozván egy falat igazi manna után.

In medias res – a Fracture pontosan egy ilyen game.Bármilyen film, játék, könyv, vers, dalszöveg vagy reklám, ami kommersz módon, mintegy demagóg oktató-nevelő tanóra formájában próbálja belém sulykolni, hogy „Baj lesz a klímaváltozással, mi szóltunk!”, nálam eleve halálra van ítélve. Többek között azért, mert bár tudok a problémáról, de azt is tudom, hogy vannak ezen a bolygón olyan országok, ahol ha a lakosság egyszerre szellentené el magát, arrébb csúszna a Passzát-szél pár szélességi fokkal, ergo le van tojva, hogy Martin Magyarországon készenléti állapotban hagyja-e a videóját, vagy nem. Elnézést kérek minden zöldtől ezért az éles kijelentésért, de vannak dimenziók, amikbe érdemes belepofázni, amikért érdemes megmozdulni, és vannak olyanok is, amiket akkor sem befolyásolhatunk, ha a fejünk tetejére állva tüntetünk ellenük – főleg, ha ezeket a dimenziókat halálosan kapzsi pénzemberek irányítják.
A Fracture valahol a 22. században játszódik, ahol a klímaváltozás miatt elolvadtak a jégsapkák, megváltozott a hőmérséklet és az időjárás, valamint nagy területeket öntöttek el az óceánok. Nagy országok okos emberei kitalálták, hogy a Föld felszínének és domborzatának megváltoztatásával segíthetik az emberiség túlélését, valamit kísérletek folytak az emberi test ellenállóbbá tételéről is. Ahogy az lenni szokott, az okosok két pártra szakadtak: az egyik oldal génsebészeti úton, a másik kibernetikus úton képzelte el a folyamatot. A háború pedig kitört, mint mindig.

Játszottad a Fracture demóját? Igen? Akkor ne izgulj, már láttad az egész játékot.

SÉTÁLUNK, SÉTÁLUNK, EGY KIS DOMBRA LECSÜCSÜLÜNK

A game nagy alapötlete a „területformálás” lehetősége. Speciális alapfegyverünk, az Entrencher úgy vágja a földet és követ, mint kés a vajat. Az egyik lövéssel dombot emel, a másikkal gödröt ás. Két lövéssel nagy dombot csinál, a másik két lövéssel nagy gödröt. Roppant érdekes. Ha van előtted egy faldarab, és a készítők úgy álmodták meg, akkor dombot kell építened, és úgy átjutni felette, ha meg máshogy akarják, akkor gödröt kell ásnod, hogy alatta csusszanj át. Vannak speckó gránátjaid is: az egyik például kőoszlopot emel, a másik lyukat szakít a talajba, a harmadik hegyet épít, a negyedik pedig mágneses forgószelet kavar
Jól hangzik – kár, hogy csak elméletben ilyen érdekes. A gyakorlatban mindez olyan, mint halottnak a csók: nem árt, de nem is hasnyál.
Az első pálya afféle betanítás dombokkal és gödrökkel. Aláírom, egész pofás! Durrantasz, felmászol, pukkantasz, lemászol. Alápakolsz egy épületnek, összedől, odaküldesz egy toronynak, leomlik… HA a készítők is úgy akarják.
A Fracture ugyanis „szelektíven átalakítós” játék: csak ott változik a talaj, ahol előre meg van tervezve, és csak ott dolgozik a kőoszlop, ahova előre oda van gondolva. Várod a nagy csodát, előre iszol a medve bőrére, hogy majd te hogy átalakítasz majd mindent, és hamarosan azt veszed észre, hogy az egész terraformálásnak kizárólag annyi értelme van, hogy egy-egy falon, vagy fal alatt át tudj jutni, valamint a dizájnerek által kiagyalt feladatokat meg tudd oldani, persze kizárólag egy módon. Felejtsd el a szabadságot: a game 80%-ában csak lövöldözni fogsz, mint egy agyatlan droid. Unalmadban persze néha odapörkölsz a földnek, ami ettől szanaszét alakul – ettől pár perc után a „homokozószerű” nagyobb terek, ahol a következő checkpoint megnyitásához szükséges csaták folynak, úgy néznek majd ki, mintha a megveszett Morzsi kutya beszabadult volna a veteményeskertbe, és mancsaival felásta volna azt, kikaparva ezzel a nagymama répáját. Vagy a nagypapáét.
Néha, nagyon ritkán a fejed is használni kell pár akadály legyőzéséhez; ez pedig itt egy roppant paradoxont szül: nem értem ugyanis, hogy ha van nálam egy dombépítő csodafegyver, miért tudok egy ponton kizárólag csak egyféle gránát használatával továbbjutni? Eszembe jutott vesszőparipám, a TimeShift: az volt ilyen bénácska, hogy hiába manipulálhattad az időt, tulképp sohasem használtad, csak ha kötelező gyakorlat volt…FEGYVEREK. KARAKTEREK. EZEK?

Mint minden rendes TPS-ben, itt is vannak különböző fegyverek, melyek leginkább abban különböznek, hogy egyiket előbb dobod majd el, a másikat meg később. A Playstation.LIVE csapatának kollektív tesztdélutánja során három egész pályán rohantunk át – a visszatöltődő energiának, és a debil módjára lődöző ellenfeleknek hála – elhalálozás nélkül úgy, hogy aktuális fegyverünket mindig azonnal lecseréltük, ahogy belefutottunk egy újabba, egy milliszekundumig sem agyalva azon, éppen milyen puska van nálunk, és az hogyan működik, vagy mire lenne jó. Kedvenc stukkert tehát nem igazán tudtunk megszavazni. Beültünk néha rögzített gépágyúkba is – bár ennek nem sok értelme volt, mert mire kipöcköltük belőle kezelőjét, már nem volt kit lelőni. Ja, arról meg ne is beszéljünk, hogy 2 óra küszködés után még mindig UGYANAZOKAT a sárga kiberkatonákat lőttük; volt például egy rész, ahol Chriss szólt rám, hogy „Te haver, asszem’ ez egy miniboss volt.” Bocs, nem láttam, épp egy hírt írtam meg közben az oldalra…
A főhős? Ehh. Karakterünk, ha öt kilóval testesebb lenne, akár csereszabatos is lehetne az Unreal Touranment 3 gárdájával, ha meg tízzel nyomna többet, az Epic sírva hívná meg őt az X360-as Gears of War 2 új főszereplőjének (mondjuk ennél az Epic-nek több esze van). Majdnem bemondtam, hogy ha elektromos dobócsillagja lenne, akkor átmehetne a Dark Sectorba is vendégművésznek, de ez asszem’ már felhaboztatná néhány szilikongyerek szájberendezését… Nem, a game nem Unreal motort használ, karakterdizájnja viszont olyannyira ötlettelen, annyira olcsó bazári utánzat, hogy az már szinte fáj. Kopasz macsó tiritarka hi-tech páncélban – mint egy techno papagáj.A Fracture-ben természetesen található online muliplayer (2-12) opció is (coop sajna nincs), ami fura módon talán még érdekesebb is, mint a szingli menet. A baj csak az, hogy kizárólag ezért senki sem fogja kiperkálni a zsetont, valamint ennél két tucatnyi jobb multis cucc van jelenleg a piacon.

ÍTÉLET

Grafikailag a Fracture nem nézne ki rosszul, első pillantásra meg főleg nem. Látványvilágát tekintve azonban hamar epilepsziás rohamot fogsz kapni, mert a Lucasarts tervezői minden egyes képernyőre odaálmodták a panton színskála teljes palettáját, gondosan ügyelve arra, hogy a helyszínek a nagy Riói Karneválhoz hasonlítsanak. A táj még úgy-ahogy elmegy, de összességében, ha álmomból ébresztenek is fel, akkor is fel tudok sorolni 10 gammát, amely akár a Fracture ikertestvére is lehetne.
A hangokról és zenékről túl sok jót nem tudok elmondani, mert egyáltalán nem emlékszem rájuk, ergo nem lehettek olyan átütő erejűek...

Tucatjáték, érted, tucatjáték! Tucatintro, tucatkezdés, tucatfőhős, tucatakció, tucatélmény., Átlagos, közepes, semmiben sem kiemelkedő, egyszer használatos papírzsepi. Egy olyan 10-es skálán, ahol a középpont az 5, nem pedig a manapság – amióta boldog-boldogtalan játéktesztet ír – divatba jött 7, a Fracture ÖT egész pontot ér.

Nem vártam tőle semmit, nem is kaptam sokat. Tégy te is így, és talán lesz 5 éhségmentes órád.

(A játékot tesztelésre szoftverdealerünk, a Platinum Shop biztosította. Köszönjük!)