"Ha a hallucináció egyfajta irányítás nélküli észlelés, akkor az észlelés itt és most szintén egyfajta hallucináció, de irányított hallucináció, melyben az agy előfeltételezéseit a külvilágból eredő érzékszervi információk alakítják ki. Valójában mindannyian mindig hallucinálunk, ebben a pillanatban is. Csak éppen amikor egyetértünk a hallucinációinkban, akkor azt valóságnak nevezzük."

Anil Seth

Nyilván egy elég kényes szituáció az, hogy az embernek elromlik a szeretett ki gépe, viszont ezzel olyan dolgoknak is teret adhat, melyeket eddig elhanyagolt. Esetemben ez elsősorban három téma körül forgott az elmúlt időszakban: a jogosítvány megszerzése; sorozatgyilkosokról minél többet megtudni; a hordozható masináimon minél több játékot végigvinni (azért sem fogom leírni, hogy "kijátszani". Kijátszani kártyát szoktak egy kártyapartin. Kijátszani a naivokat szokták. Játékot végigviszünk. Jaj, bocsánat, kicsit elkanyarodtam.

Szóval ezek a dolgok tették ki a nyaram jelentős részét (családi okok miatt is.) Az elmúlt néhány hétben a Vitára voltam "kényszerítve", és ha már így alakult, akkor néhány játékot beszereztem rá, pláne, hogy elég sok volt akciós. Az egyik a tavaly megjelent, Painted Black Games által fejlesztett The Long Reach volt.

A játék története... Igen, itt most gondban vagyok. A játék története egy félresikerült kísérlet körül zajlik a kitalált Baervox városában, melynek következményeivel hősünknek - s ezáltal nekünk - kell szembenéznie. A sztori maga kellően rejtélyes, viszont a készítők elkövették azt a hibát, hogy szinte semmilyen fogalmunk sincs arról még a játék befejezésével sem, hogy mi is történt. A játék során több tudóssal találkozunk, akik egykoron főhősünk kollégái voltak. Viselkedésük meglehetősen furcsa, egyikük kutyának képzeli magát, egy másik minket néz annak, a harmadik pedig igyekszik mindenkit eltenni láb alól. Mi pedig... De ezt nem lövöm le. Harc a játékban, mint olyan, nincs, az ellenünk agresszívan fellépőket valamilyen trükkel kell kijátszanunk, s ezzel előnyhöz jutnunk velük szemben.A játékmenet nem túl bonyolult: találunk egy tárgyat, annak a használatát általában egész könnyen ki lehet logikázni, bár van néhány okosabb húzás, de ezek felfedezését rátok bíznám. Ami nehézkesebb, az az irányítás. Főhősünk elég nehézkesen mozog, még szerencse, hogy ritkán kell hirtelen nekilódulni a dolgoknak. Ha valamilyen érdekesebb tárgy közelébe érünk, sárga sziluett jelenik meg körülötte, rákattintva pedig vagy felvesszük azt, vagy pedig megvizsgáljuk, amennyiben nem mozdítható.Számomra tetszett a játék grafikája, viszont aki nem fogékony a pixeles dolgokra, annak ez sem fog tetszeni. Vannak kifejezetten nyugtalanító, véres jelenetek, melyeket fokoznak a hangulatos muzsikák, ezzel adva egyfajta nyomasztó atmoszférát a játéknak. (Zárójelben hozzátenném, hogy ezen a téren számomra a Lone Survivor még mindig erősebb, de azért itt is vannak kellemes pillanatok.)Játék során az egyes szereplőkkel dialógusokba bocsájtkozhatunk, a párbeszédek során pedig 2-3 válasz közül választhatunk - sajnos, ahogy észrevettem, egy-egy beszélgetés kimenetelét ezek nem befolyásolják. Érdekes volt számomra, hogy például a lift is beszél hozzánk, félreérthetetlen szexuális tartalmú gondolatokat oszt meg hősünkkel ("belém hatoltál" és hasonlóak.) Ezen kívül a beszélgetésekben, az egyes jelenetek megtörténtében sem lehetünk biztosak mindig, mert szereplőnk szinte folyamatosan hallucinál, melynek néhányan kárát is látják. Ezzel is igyekeztek a készítők egyfajta bizarr hangulatot biztosítani, viszont ezt nem minden esetben érik el.A játékot nagyjából 3-4 óra alatt végig lehet vinni, és sajnos sok minden nem motiválja a játékost arra, hogy újra végigélje a dolgokat. Pillanatnyilag a store-ban nagyjából 1000 Forint körüli összeget kérnek el érte, ennyit érdemes rászánni, amennyiben mondjuk az Uncanny Valley - Lone Survivor kettős tetszett.