Az elmúlt két hónapom ingatlaneladással telt. Egy örökölt lakást kellett eladnom, persze manapság már ez sem könnyű.

Elsőnek próbáltam magam hirdetni a kecót, de az ingatlaportálokon feladott hírdetéseim - a nagy cégek agresszív marketingtevékenységei miatt - 1 nap alatt kb 10 oldallal hátrébb kerültek mindenhol, így egészen pontosan egyszer sem csörgött a telefon ezügyben.
Végső elkeseredésemben a közvetítő irodák felé fordultam, akikkel - egészen pontosan hárommal - le is szerződtem. Volt köztük kerületben jártas és ismert, vagy országosan elterjedt is, volt akivel alkudni kellett, volt aki trükkös szerződést mutogatott, de végül is nagy odafigyeléssel mindenkivel sikerült közös nevezőre jutni.

Aztán teltek a hetek, érdeklődő még így se sehol, az össz. eredményem amit fel tudtam mutatni, az egy az emeletünkön lakó Rudi Völler frizurájú, alkoholista szomszéd volt, aki valszeg kocsmába menet a folyosón kapott el, de miután a kezébe adott névjegykártyámmal megtörölte a bajszát, éreztem, hogy nem ő lesz az emberem.

Egyik nap csörgött a telefon, az egyik legnagyobb ingatlanos cég furcsán beszélő ügynöke hívott, hogy ők is szívesen felvennék a lakást.. A hangja nem volt szimpatikus, a cégről azt hallottam, hogy amúgy is drága, így próbáltam lerázni.. Aztán mikor másodszor hívott, akkor nagy nyögvenyelősen - persze késve - odavonszoltam magam megmutatni a lakást..

A többit gondolom sejtitek, a srác jó arc volt, a cég sem olyan drága mint ahogy beszélik, 2 nap alatt hozta az első igazi érdeklődőt, aki tegnap ki is pengette a lakást készpénzben, teljesen problémamentesen...

Ez most tényleg egy hajszálon múlott.