Mikrobi halott, és élvezi.

A Mindjacknek köszönhetően kb. egy életre sikerült kiábrándulnom a SEGA-féle sc-ifi shooterekből, így hát különösen örültem, amikor békés Syndicate-zés közben Martin azzal keresett meg, hogy ugyanmá’ mondjam meg a frankót a Yakuza Team által fejlesztett robotos-lődözősről, a Binary Domainről. Utólag picit hálás vagyok neki ezért, mivel a kezdeti semmilyen hangulatú játék a második felére egy élvezhető, szerethető programnak mutatkozott; tisztes iparosmunkának bizonyult, ami ha nem is OMFG, de azért egy OMG-t megszavaztam neki.Málenkij robot

Minden játéknak van egy Nagy Ötlete. Jelen esetben ez a hangvezérlés lenne, amivel ugyan már több játék is próbálkozott (ott van például a Rainbow Six: Vegas 2), itt azonban mindez meg lett extrázva egy szeret/nem szeret rendszerrel, ugyanis attól függően, hogy adott helyzetben hogyan reagálunk csapattársainknak, renoménk nőhet, avagy csökkenhet szemükben. Ez utóbbi (elviekben) azért volna kínos, mert az elégedetlen csapattársak (ismételten, elviekben) nem követik az ukázokat, hajlamosak nem felkaparni minket a csatamezőn, utálnak és megvetnek minket, átkozzák felmenőinket, haddnefokozzam... Az elképzelés akár jópofa is lehetne, de igazából nem az. A headset kalibrálása után izgatottan (képzelheted mennyire) vártam, hogy egy jót diskuráljak a gépemmel.
Nos, a gyakorlatban valahogy így nézett ki: Faye! – kiáltom a mikrofonba. Bo válaszol: Nem hallak! Nyisd ki a füleid brotha üvöltöm vörös fejjel. Fedezzetek, fordítja a játék angol frázisaimat, ők meg fedeznek. Kapcsoltam is ki a fenébe az egészet (poénból azért még odanyomtam a cuccost a Eurotrip legmurisabb jelenetéhez, ezzel már végképp nem tudott mit kezdeni a játék, ezt mondjuk kivételesen megértem). A hangvezérlés kikapcsolása esetén gombnyomással lehet kommunikálni osztagunk tagjaival, így már elviselhetőbb volt a történet…
Szóval döcögősen indulnak a dolgok a Binary Domainben. Itt van ez az Adam Sandler hasonmás főhős (a SEGA-nál szeretik eme kitűnő színész fizimiskáját úgy látszik – Alpha Protocolra emlékezik még valaki?), valamint társa, a furcsa arccsontú bitang afropajtás. Mindketten valami furcsa maskarában feszítenek, amit valami Gay Pride sc-ifi ihlette kamionján tudna elképzelni az ember. Azért jöttek Tokióba, hogy robotokat irtsanak, mivel a japán városban található Amada vállalat az emberektől szinte megkülönböztethetetlen, emberi gondolkodású, robot mivoltukról semmit sem tudó gépezetekkel árasztotta el a világot az Úr 2080. esztendejében, ezzel megsértvén az új Genfi egyezmény ide vonatkozó paragrafusait. Aki Asimovra, Philip K. Dickre, vagy a Ghost in the Shellre asszociál, nem keresgél rossz helyen, sajnos azonban a sztori nem meríti ki az alapszituáció lehetőségeit. A fenti szenthármakat megközelítő történetre számítani felesleges, habár vannak jópofa fordulatok és Nagy Meglepetések. Csapatunk lassan sokfősre duzzad, lesz itt kínai jómaca mesterlövész, mindig idegeskedő brit robbantás-szakértő, idegesítő francia robot, egy lázadó lázadó, illetve több-kevesebb időre páran még csatlakoznak hozzánk a történet bizonyos pontjain. Kommunánk maximum három főt bír el magunkat beleértve (illetve több-kevesebb ideig négyen is kaszabolnak mellettünk a történet bizonyos pontjain), mi magunk választhatjuk ki segítő családtagjainkat csapattársainkat.Csonkolom a kezit-lábát

Jöttünk tehát robotokat aprítani – harmadik szemszögből tesszük mindezt, fedezékről fedezékre ugrálva. A Gears of War találkozik a Dead Space-szel, ugyanis a másik Nagy Ötlet a robotcsonkolásra felépített harcrendszer. A gépeket ugyanis szó szerint darabokra kell szednünk. Érdemes fentről lefelé haladni: egy ellőtt láb után máris nem ficánkol úgy a rohadék (azért kúszva közelít hozzánk, hogy belecsípjen egy nagyot a csunyánkba), ha a karját lövöd el, nagyvonalúan elejti a robotcsúzliját, előkapja farzsebéből a kispisztolyt és azzal próbál megfingatni minket, ha pedig – és ez a legjobb – a fejét aprítjuk szét, berzerk üzemmódba kapcsolva lő mindenkit, akit ér. Különösen mókás ez a rohampajzsos ellenségeknél; a mögöttük sunnyogó mechanikus izék fejét szétlőve, azok gálánsan hátba lövik az elölről szinte sebezhetetlen pajzsos ellenségeket. Persze aspiráns Wyatt Earpök a kilógó lábfejekre leadott pontos lövésekkel taknyolásra – ezáltal sebezhetőségre – kényszeríthetik a robotsereg különösen idegesítő tagjait.
Persze nem csak ők fognak borsot törni az orrunk alá, vannak itt kérem repkedő jószágok, pókszerű mechanikus izék, bitang nagy minigunos robotok, mégbitangabb bossok. Itt álljunk is meg egy jó szóra: a Binary Domainben a főellenségek ellen vívott csaták vagy epikusan áll-leejtős atomzsírságok, vagy idegőrlő, frusztráló, végiganyázott küzdelmek. Míg a Tsar Runner ellen vívott közel 25 perces autósüldözős fight alatt majdnem magam alá tojtam a gyönyör és izgalom kombinációjától, pár másik csata alatt nem győztem szitkozódni, ugyanis csapattársaink idióták. Folyton lelövetik magukat, nem élesztenek fel minket (egy karakternél három egészségügyi csomag lehet, általában nekünk kell rájuk is és magunkra is figyelni, a kihívás igazából ebben rejlett, amúgy a legnehezebb fokozat sem tartogatott különösebb kihívást számomra), berohannak a tűzvonalba (és még nekik áll feljebb!). Szerencsére a fedezékben arrébb lehet őket tolni, a Battlefield-szindróma itt nem érvényesül. Nem mintha annyira kihasználtam volna a fedezékharc előnyeit: a vetődés és a fedezékbe vonulás egy gombra lett kalibrálva, általában pont nem azt csinálta karakterem, amit szerettem volna; maradt az oszlopok, tereptárgyak körül rohangálás.
Sikerességünktől függően bizonyos kreditmennyiségek ütik mohó mancsainkat, ezzel a pályákon elszórt termináloknál vásárolhatunk és fejleszthetünk. Ha venni támadna kedvünk, lőszert, gránátokat, másodlagos fegyvert, valamint különféle bónuszokkal kecsegtető nanochipeket barterezhetünk ezekből az automatákból, ha pedig fejlesztenénk, fegyverünk (és csapattársaink fegyvereinek) pontosságát, erősségét, lőszerkapacitását, stb. növelhetjük. Én azt tapasztaltam, hogy érdemes elsősorban saját puskánk tuningolására koncentrálni – a buta AI miatt úgyis ránk hárul majd a munka zöme. Kezdetben ez a munka olyan semmilyen hangulatot áraszt magából, de a játék felétől már egy igazi, adrenalinpumpáló rotáldává válik a Binary Domain, ekkor csillogtatja meg minden tudását, és lesz igazán élvezetes darálda.Gears of a Robot

A grafika ugyan technikailag semmi kiemelkedőt nem produkál, sőt, kezdetben kifejezetten csúnyácskának hat, de amint hozzászokik az ember a furcsa stílushoz, megtanulja élvezni és értékelni az elé tárulkozó látványt. Egy futurisztikus, japán szemmel megálmodott, egészen hihető és elképzelhető jövőképet tessenek elképzelni! Megfordulunk majd nyomornegyedben, kikötőben, végül pedig – természetesen – az Amada főhadiszállást is szisztematikusan végig fogjuk küzdeni. Stílussal kárpótol tehát a játék, igazi Terminator feelinget árasztanak a füstfelhőben világító piros szempárok, a nagyobb robotok amolyan beteg japán dizájnnal lettek képernyőre álmodva, az átkötők pedig a szokásos japán minőséget hozzák, mind akció, mind rendezés terén. Sajnos került pár (négy vagy öt) QTE-jellegű jelenet a játékba, néhányuk marha frusztráló és oda nem illő volt.
Szintén rontottak az – amúgy tényleg fantasztikus – átvezető jelenetek minőségén a japán játékoknál már-már kötelezően gagyi szinkron és párbeszédek; a szinkronszínészek egyszerűen nem csinálják jól. Hol nulla átéléssel, hol túljátszva adják elő az esetek túlnyomó többségében semmit sem mondó frázisaikat. A zenék terén sem erőltették meg különösen a fejlesztők, vannak oszt’ jól van, egyet sem tudnék felidézni így hirtelenjében. A fegyverdurrogások szintén funkcionálisak, teljesen átlagosak.
A mai szemmel egész jónak mondható 10-12 órás kampány végigjátszása után megpróbáltam elmerülni a játék multijában, sajnos sikertelenül, mivel nem nagyon játssza senki (vagy csak én próbálkoztam szerencsétlen időpontban, nem tudom). Van egyrészt a kooperatív Invasion módusz, ahol a szokásos „egyre többen jönnek, öld meg mind” a feladat. Kompetitív módokból több van, de ezek sem fognak senkit egy kipróbálásnál tovább a képernyő előtt tartani szerintem, úgyhogy a multi hanyagolható.Érdekes kérdéseket boncolgat a Binary Domain, és érdekes módszerekkel teszi mindezt, olykor azonban mégis olyan érdektelen. Ugyan a játék második fele pörgősre és intenzívre sikerült, de öt órán át kell szenvednünk a várt élményért. A buta AI azonban ebbe is belecsúfít, úgyhogy kétlem, hogy ez lenne a február hónap (vagy Garfield Nagymester szavaival élve: az esztendő hónaljának) blockbuster játéka, de hibáitól függetlenül egy jópofa, itt-ott zseniális, de leginkább csak szimplán jópofa lövölde, amivel két-három napig elszórakozik a gamer, aztán megy is tovább a következő játékhoz.

Mikk…

(A játékot partnerünk, a PlayON.hu emberszerű robotjai szállították le tesztelésre. Köszönjük! Megvásárolható támogatónk, a Platinum Shop mindenféle üzleteiben. Csekkold a linket egy kattintással!)